Védőnői szolgálat

Endre Csilla - bemutatkozása

A rövid, célirányos beszélgetések alkalmával lehetőségem van a családokat jobban megismerni.

1984-ben végeztem az Egészségügyi Főiskola Védőnőképző Szakán, Szegeden.
Azóta dolgozom területi védőnőként, Kiskunfélegyházán. A belváros egy része és Selymes és a IX. kerület tartozik körzetemhez.
Célom a megelőzés, az anyatejes táplálás és az egészséges életmód népszerűsítése.
Ezek megvalósítását a védőnői munka mellett a praxisközösségben való részvétel is segíti.
 

Elérhetőségeim:
Védőnői Szolgálat
Kiskunfélegyháza
Hunyadi u.6.

Tel: 0670 431 2831

Szolnoki Irén - bemutatkozása

Az egészségnevelés terén továbbképzési lehetőségekkel élve igyekeztem fejleszteni tudásomat, hogy minél magasabb szinten tudjam végezni munkámat.

1989 –ben végeztem Szegeden az Egészségügyi Főiskola Védőnőképző Szakán. A diploma megszerzése után Kiskunfélegyházán, szülővárosomban kezdtem el dolgozni ifjúsági védőnőként. A védőnői hivatás ezen területén dolgozom azóta is. Jelenleg a KSZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakgimnáziumában és a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégiumában látom el a védőnői feladatokat.
Célomnak tartom prevenciós munkámmal segíteni a fiatalokat egészségük megőrzésében, a már kialakult betegségek romlásának megelőzésében. Ennek megvalósítására az egészségnevelésben látok lehetőséget.
1995-ben mentálhigiénés végzettséget szereztem a Testnevelési Egyetemen.
A praxis közösség munkájában való részvétel lehetőséget ad számomra, hogy szorosabban együttműködjek az egészség megőrzés más területén dolgozó szakemberekkel. Úgy érzem,  ezzel növelni tudom prevenciós, egészségnevelő tevékenységem hatékonyságát.
Elérhetőség: 06-70-4317985
iren.szolnoki@gmail.com

Tarnóczki Sándorné - bemutatkozás

Mivel Édesanyám is védőnő volt, így a prevenció szemléletét már gyermekkoromban megismerhettem.

40 éve vagyok védőnő. 3 felnőtt gyermekem van, 35 éves házasok vagyunk.
Az Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után természetesen az Egészségügyi Főiskola Védőnőképző Szakán tanultam tovább.  5 évig szülőfalumban Tázláron dolgoztam. Falusi környezetben a megelőzés szinte teljesen a védőnőre hárul, mely gyakran kiegészül szekunder és tercier tevékenységekkel. Kiskunfélegyházán 35 éve dolgozom, 25 évig területi védőnőként, majd 10 éve és jelenleg is iskolavédőként dolgozom. Iskolavédőként közel 1000 általános iskolás gyermek tartozik hozzám, akik 4 különböző általános iskolába járnak. A páros osztályokba járó tanulók védőnői szűrővizsgálatát végzem, melynek része a testsúly, testmagaság, mozgásszervek vizsgálata, vérnyomás mérés, látás, színlátás, valamint hallásvizsgálat. Munkánk része a családi anamnézis felvétele, és gyermek adatainak felvétele.
10 éve vezetem a Nagycsaládosok Kiskunfélegyházi Egyesületét. Közhasznú egyesület révén nemcsak az egyesületünk tagjainak nyújtunk szolgáltatásokat, hanem mindenkinek, aki bármilyen okból hozzánk fordul segítségért. Védőnőként és egyesületvezetőként is ugyanazokat a célokat igyekszem megvalósítani, melyek az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése, a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata, felmutatni a társadalomnak azokat az értékeket, amelyeket a nagycsaládok képviselnek. Az egyesület minden nagyobb rendezvényén, valamint a városi rendezvényekre kitelepülve ingyenesen szűrővizsgálatokat végzünk, fejlesztve a lakosság egészségtudatos magatartását, felelősségét saját egészsége megőrzéséért.
A praxisközösségben való részvételem minden téren hatékonyabbá teszi a munkámat. Korábban a kiszűrtek szakemberekhez való eljutása körülményes és gyakran kiszámíthatatlan volt[TT1] . A praxisközösség felépítése és a benne dolgozó szakemberekkel való közvetlen kapcsolat azonnali segítséget jelent nemcsak a betegeknek, hanem azoknak is akik életmódjukból fakadó kockázati tényezőket feltárva még nem betegek.
A védőnői munkám nap mind nap összekapcsolódik a praxisközösségben és az egyesületben végzett munkámmal.

Uljanics-Tóth Tímea - bemutatkozása

Számomra a védőnői munka egyedisége, hogy az egészségügy része vagyunk, mégis az egészségesekkel foglalkozunk, hiszen feladatunk a prevenció.

2002-ben végeztem a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karán Védőnő Szakon, majd munkába álltam. Három évig körzetben dolgoztam, 2005 májusa óta vagyok főállású iskolavédőnő, 2008-ban elvégeztem egy kétéves posztgraduális képzést ifjúségvédőnői szakirányon.
Jelenleg két általános iskola tartozik hozzám, a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola és a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola Platán Utcai Tagintézménye.
Az Egészséges Félegyházáért Egyesület tagjaként városi rendezvényeken részt veszek a lakossági szűrővizsgálatokon.

A védőnő feladata, hogy folyamatos megfigyelésen alapuló tanácsadással és egészségneveléssel megelőzze az egészségkárosodások kialakulását, segítse és menedzselje az egyének, közösségek és az utód nemzedék zavartalan, harmonikus (testi, lelki, szellemi és szociális jóléte érdekében) fejlődését, az egészséges életvitel kialakítását, felfigyeljen az egyén életében bekövetkező kedvező vagy kedvezőtlen változásokra. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a felnövekvő generáció egészségtudatosabb életmódot választhasson.
A társadalom egészségi állapotának jobbá tétele érdekében nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megelőzésre, amihez a praxisközösség egy lehetőség, hogy ne csak általánosan beszéljünk a prevencióról, hanem célirányosan kapjanak segítséget azok a 18 év alattiak, akiknél még a betegség nem alakult ki, de az állapotfelmérő kérdőív szerint magas rizikóval rendelkezik valamelyik krónikus betegségre.
Elérhetőségem:
tel.: 70/673-2882
email: iskola.vedono@freemail.hu

Vidács Tímea - Bemutatkozása

Védőnőként legfontosabb feladatom a prevenció, ezért is vállaltam a praxisközösségi részvételt, hiszen itt is a megelőzésen van a fő hangsúly.

2002-ben szereztem védőnői diplomát Szegeden. 2008 óta dolgozom területi védőnőként szülővárosomban Kiskunfélegyházán. Jelenleg az Erdélyváros és környéke és Gátér tartozik a körzetembe.

Elkötelezett híve vagyok az anyatejes táplálásnak, melyet különböző fórumokon népszerűsítek is, pl. baba-mama klubokban. Illetve fontosnak tartom már gyermekkorban elkezdeni az egészséges életre nevelést (táplálkozás, testmozgás).
Védőnői munkám mellett rendszeresen tartok egészségmegőrző és egészség fejlesztő tornát nők és férfiak számára (Kriston intim torna).
Elérhetőségeim: 6100 Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 6. Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat
Tel.: 06 70 673 2878