Szekeres Bernadett

Szekeres Bernadett bemutatkozás

Az embereknek szükségük van arra, hogy egészségesek maradjanak,ezt szeretném a munkámmal elősegíteni. Táplálkozási tanácsadóként megtapasztaltam, hogy az egészség legfontosabb alappillére az egészséges táplálkozás.

2004-ben végeztem a Pécsi Tudomány Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán Dietetikus szakon, ahol a diplomámmal együtt  megkaptam az élemezésvezetői végzettséget is.

Első munkahelyem a Szegedi Tudomány Egyetem – Újszegedi Gyermek Kórház. A kórházban  –  diétás tanácsadással foglalkoztam dietetikusként.
2005-ben Kiskunfélegyházán folytattam munkámat, egy évig szintén dietetikusi munkakörben dolgoztam, majd 2006-ban vettem át a kórház élelmezését. Élelmezés vezetőként 2010-ig dolgoztam . Feladataim között szerepelt az étlapok tervezése, kiszabatok készítése, árurendelés, a konyhai dolgozók irányítása. Kezdeményezésemre városi szinten kialakítottuk az ételallergiás gyermekek étkeztetését .
2010-ben a Kiskunfélegyházi Önkormányzat súlyos pénzügyi helyzete miatt nem tudta tovább finanszírozni a kórház eredeti formában való működését. Ezért szakmai kihívás hiányában, közös megegyezéssel megszüntettem a munkaviszonyomat. A kórházi munkám mellett- egy Kecskeméten működő Wellness és Egészségközpontban- dolgoztam tanácsadóként. Havonta részt vettem  életmódtáborok levezetésében  és megszervezésében . Normafa Idősek Otthonában dolgoztam étteremvezetőként és dietetikusként több éven keresztül. Jelenleg közétkeztetésben dolgozom élelmezésvezetőként és dietetikusként.
Édesanyám vidéken Diétás élelmiszerek boltját vezeti, ahol havonta többször táplálkozási tanácsadást végzek. Az öcsém betegsége (gyermekkori sok ízületi gyulladás) meghatározó volt abban hogy táplálkozástudománnyal foglalkozzam.  7 éves korom óta fontos számomra az egészséges táplálkozás.

Szakterületeim: táplálékallergia, cukorbetegség, emésztőrendszeri betegségek.

Végzettségek:
2005-2008 Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar
Egészségügyi menedzser,közgazdász (államvizsga – Szeged)
2004-2008 Semmelweis Egyetem  Testnevelési és Sporttudományi Kar  
Egészségtan tanár (államvizsga – Budapest)
2000 - 2004. Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar
Dietetikus – élelmezésvezető (államvizsga - Pécs)
1999 - 2000. Debreceni Tudományegyetem Orvosdiagnosztikai Laboratóriumi Analitikus Szak (Debrecen)
1998-1999. Szegedi Tudományegyetem  Általános Orvostudományi Kar
Nulladik évfolyam (Szeged)
1994 – 1998. Karácsonyi János Katolikus Gimnázium (Gyula)
Érettségi


Munkatapasztalatok:
2018 – Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Központi konyha – élelmezésvezető, dietetikus
2017- 2018 Suli Host Vendéglátó és Szolgátató Kft. - dietetikus
2011- 2017 Normafa Idősek Otthona – dietetikus, étteremvezető

2014-2015  Kiskunfélegyháza, Közétkeztetésben -  ételallergiás gyermekek étkeztetése
2013 Kiskunfélegyháza, Közétkeztetésben -  ételallergiás gyermekek étkeztetése
2011-  Normafa Idősek Otthona – dietetikus, étteremvezető
2010-2011- Bölcsödei éttlaptervezés, éteallergiás gyermekek diétája
2010- Kiskunfélegyháza, Közétkeztetésben -  ételallergiás gyermekek étkeztetése –
2010 -2011 Sodexo Magyarorzság Kft – Üzletvezető, Étteremvezető  
2008. Kiskunfélegyháza Városi Kórház - élelmezésvezető
2005. Kiskunfélegyháza Városi Kórház – dietetikus
2004.-2007 Egészségközpont – táplálkozási tanácsadó, böjtkúrák vezetése, életmódtáborokban oktató
2004.- Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület – dietetikusa, tanácsadója – jelenleg is
2004-2005. Szegedi Tudomány Egyetem – Gyermekklinika – dietetikus
2000-2004 évközi szakmai gyakorlat kórházban
Főbb feladat: egyéni és csoportos dietetikai tanácsadás