Dr. Ninikashvili Ekaterina

Dr. Ninikashvili Ekaterina

A prevenciós szemlélet bevezetése a mindennapi háziorvosi gyakorlatba lehetővé teszi a lakosság megfelelő szintú egészégnevelését, illetve jelentősen megnöveli az egészségben eltöltött életévek számát, ezáltal a lakosság átlag életkorát is.

1975. május 28-án születtem Zestafoniban, Grúziában.

Iskoláimat ott végeztem, középiskolai tanulmányaimat követően 1993-ban költöztünk családommal együtt Magyarországra.

1995-ben iratkoztam be a SZOTE Általános Orvostudományi karának előkészítő évfolyamára, ahonnan az 1996-1997-es évfolyamba felvételt nyertem.

1996-ban kötöttem házasságot Dr. Patkós Róbert háziorvossal.

2003-ban diplomáztam a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Szakán.

Ezt követően háziorvosi rezidensként tevékenykedtem a szegedi klinikákon. 2009-ben sikeres háziorvosi licensvizsgát tettem, ez alatt természetesen szakmai felügyelettel férjem mellett, az ő háziorvosi praxisában, illetve mentorom Dr. Mester Lajos háziorvos mellett töltöttem szakmai gyakorlatot.

2010-ben háziorvosi szakvizsgát tettem, majd 2010. június 01-től vezetem a Szeged, Korondi utca 5. szám alatt működő felnőtt háziorvosi praxist.
Dr. Mester Lajos volt mentorommal és a SZTE Családorvosi Tanszékkel a továbbiakban is együttműködve részt vettem az angol évfolyamos medikusok képzésében, illetve jelenleg is részt veszek egy klinikai vizsgálatban.

Az orvosi szakma, azon belül is a háziorvostan nagyon fontos és meghatározó célja volt életemnek. Emiatt döntöttem el már általános iskolásként, hogy én is háziorvos leszek.

Egészségfelelősként fő feladatom a prevenciós szakmai munka kidolgozása volt, illetve ennek folyamatos felügyeletét végzem.